15. See you soon

   See you soon

A következő egy órából szinte már csak pillanat képek maradtak meg. Odáig teljesen meg van, ahogy a földön fekszem...
Láttam ahogy Harry kicsavarja David kezéből a pisztolyt, és el is hajítja azt messzire. Niall és Harry lefogták David-et, én pedig megpróbáltam feltápászkodni, de a rajtam fekvő Ed nem mozdult. Kimásztam a bátyám alól, és csak ekkor vettem észre a vértócsát. Nyeltem egy nagyot. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak.
A vöröske zavarodottan nézett fel rám, nem értette azt a mérhetetlen félelmet a szemembe, de mikor végig nézett magán, rájött, hogy mi a baj. A sokktól pármásodpercig nem érezte a sebet, de mikor felnézet rám, már látszott az arcán az a hatalmas fájdalom.
-Úristen.-állt meg mellettünk Harry.-Lilly, hívd a mentőket!-kiáltott rá a lányra Harry, én pedig meg sem bírtam mozdulni. A könnyek folytak végig az arcomon, ahogy néztem a haldokló bátyámat.
-Sarah, te mocskos ribanc! Nem hiszem el, hogy ezt tetted! Ezért fogadtunk be, és ápoltunk? He?-ordítozott David, akit közben Niall próbált lefogni.
-Tarts ki, Ed. Kérlek, tarts ki.-fogta a legjobb barátja kezét Harry.
-Sarah, ne sírj.-mondta Ed erőtlen hangon, miközben felnézett rám.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő alatt ért ki a mentő, de azt tudom, hogy mikor Ed-et berakták a kocsiba, már nagyon gyenge volt, és a mentősök sem ígértek túl sok jót.
-Sarah.-szólt Ed erőtlen hangon, immáron a kocsiba.-Megígérsz nekem valamit?-nézett rám ismét, mire én csak bólintottam.-Ne tedd ezt magaddal. Az én kis húgom többet érdemel. Te ennél sokkal jobb vagy.-fogta meg a kezemet, és az utolsó csepp erejével megszorította. 

-A mai napig nem tudom, hogy honnan tudott a drogos-piás ügyeimről, még az is lehet, hogy csak megérezte ezt az egészet, hisz sosem beszéltem róla neki, de egy biztos, neki köszönhetem, hogy most itt ülök.-vizsgálom a kezemet, mintha csak valami érdekes lenne rajtuk.

A következő kép ami beugrik, az már kórházban töltött nap. Egész nap a kórház folyosóján ültem, vártam, hogy végre valaki kijöjjön, és azt mondja, hogy minden rendben, bemehetek Ed-hez, de ez nem történt meg.
Harry ott volt végig velem, nem tágított. Niall és Lilly délután haza mentek, apáék pedig csak este értek oda, hisz csak akkor értesültek erről az egészről.
Emlékszem, hogy pontosan éjfélt ütött az óra, mikor a főorvos kijött a műtőből, és hozzánk lépett. Mind a négyen felálltunk, és reménykedve néztük a doki arcát, de nem szolgált jó hírekkel.
-Túl sok vért vesztett. Nem tudtuk megmenti. Sajnálom.-mondta. Erőtlenül rogytam térdre, és tört ki belőlem az az órák óta visszafojtott zokogás.

-"2013 június 25. 23:50 perckor Edward Christopher Sheeran-t elvesztettük." Ez állt a zárójelentésben.-sóhajtok.-Soha többé nem mentem vissza New York-ba. Ed temetése után elküldtek elvonóra és pszichiáterhez. Niall-t, Harry-t, Zayn-t, Liam-et, Louis-t, Elliot-ot, és Lilly-t akkor láttam utoljára.-fejezem be a történetet.-Hát, ez lenne az, hogy hogyan vesztettem el a bátyámat, a szerelmemet, és a legtöbb barátomat.-törlöm le azt az egy könnycseppet az arcomról, amit kiengedtem.
-Sajnálom, hogy felszaggattam a régi sebeket.-néz rám fancsali képpel Ryan.
-Történt ami történt, el kell fogadnom. Változtatni már úgy sem tudok rajta.-állok fel.
-Mész?-lepődik meg kissé.
-Igen, még ki szeretnék menni a temetőbe, és elintézni ezt-azt.-magyarázom.
-Holnap találkozunk.-mosolyog. Legszívesebben azt mondanám, hogy 'Nem, Ryan. Nagy eséllyel soha többé nem találkozunk', de ha ezt mondanám, nagy eséllyel rákérdezne, hogy miért, és a tervemet nem fogom elmondani neki.
-Holnap.-bólintok halvány mosollyal az arcomon.
Alig két óra múlva már a temető meleg talaján ülök, közvetlen Ed sírja előtt. Üveges tekintettel bámulom a sírkövet, amire arany betűkkel felvésve a bátyám neve.
-Nemsoká találkozunk.-nyomok egy puszit a feliratra, és felkapom a földről a gitártokot. Alig ötpercnyi sétára van innen egy híd, oda igyekszem. Próbálok nem nagy feltűnést kelteni, hisz Ed halála óta sokkal többen ismernek fel.
Amint a hídközepére érek, megállok. A hídnak szerencsére végig olyan korlát szerűsége van, ami vastag, kb. egy méter széles, így könnyedén feltudok rá állni majd.
Előveszem a telefonomat, és kikeresem Elliot számát.
"Szia. Tudom, hogy több mint öt éve nem beszéltünk már, így csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönök mindent, amit értem tettél. A fiadat is puszilom. Idővel még találkozni fogunk, de addig is vigyázz helyettem is anyára. xx".
A következő szám amit keresek, az Niall-é. Nem volt szívem kitörölni a telefonszámát, így a mai napig benne porosodik.
Hirtelen fogalmam sincs, hogy mit írjak, így csak lehunyom a szememet, és felsóhajtok.
"Köszönök mindent. Nem tudom, hogy ez számít e már valamit, de sajnálom azt a pofont. Szeretlek. Sarah. xx."
Ötletem sincs, hogy ezek a számok élnek e még, így csak reménykedni tudok, hogy megkapják a búcsú üzeneteimet.
Lerakom a korlátra a telefonomat, majd kiveszem a tokból Nigel-t, és okvetlenül is elmosolyodom. Ez az ütött kopott gitár velem volt kis koromtól kezdve, és most velem is fog odaveszni. Hm. Ez csak szerintem ironikus kissé?
A nyakamba veszem a hangszert, pengetek rajta párat, majd felmászom a korlátra, és lefogom a húrokat.
-Shut the door.-énekelem a Moments-et. Több ember is felfigyel a hangomra, így mire a szám végére érek, kisebb ember tömeg van körülöttem. Családok, gyerekek, öltönyös emberek, és néhány korombeli srác is érdeklődve figyel. Mindenki mosolyog. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem.
-I’ll find the words to say, before you leave me today.-pengetek egy utolsót a gitáron, majd a nyakánál fogva felemelem a levegőbe. A kisebb tömeg ujjong, fütyül, tapsol. Hirtelen meglátok egy ismerős arcot, ahogy próbál előtörni az emberek között. Ötletem sincs, hogy Niall hogy keveredhetett oda a sok ember közé, de kapucnival a fején próbál felém jutni.
-Sarah, fogalmam sincs, hogy mire készülsz, de felejtsd el!-lép elém, mire én elmosolyodom, és lehajolok hozzá. A régi szőke tincsekből már szinte semmi sem látszik, de a sötét barna hajtincseiből is csak pár darab lóg ki a kapucni alól. Pár pillanatig csak az égszínkék szemét fürkészem, majd nyomok egy puszit a szájára.
-Köszönök mindent. Tényleg.-mosolyodok el.-Viszlát Nialler.-egyenesedek fel, és hátra lépek egyet.
-Sarah?-fürkészi az arcomat rémülten.-Prücsök?
Ismét elmosolyodom ennek a szónak a hallatán.
-Szeretlek, Niall.-lépek hátra még egyet, majd egy utolsót, és a kezembe a gitárral zuhanok a mélybe.
Érzem, ahogy Niall még utánam kap, és keservesen ordít, de már késő.
-Prücsök?-hallom Ed hangját. Hirtelen kinyitom a szememet, de csak a hatalmas fehérséget látom.
-Ed?-forgolódom, mire végre szembe kerülök a bátyámmal. Vörös haja most is ugyan olyan kócosan áll, mint mikor utoljára láttam. Kék szemével szomorúan néz rám.
-Miért tetted ezt magaddal, prücsök?-néz rám továbbra is.
-Nem bírtam azzal a tudattal élni, hogy miattam kellett meghalnod.-folynak a könnyek ismét az arcomon, de most már a meg könnyebüléstől, hisz ennyi idő után végre újra láthatom azt az embert, aki nekem a legtöbbet jelenteti.
 -Semmi baj.-ölel magához szorosan.
-Nagyon fájt, Ed.-zokogok.
-Shh. Tudom.-simogatja a hajamat.-De most már nem eshet bajod. Nem hagyom. Itt vagyok...

14. They were a couple... or they are...

 They were a couple... or they are...

Már nem aludtunk vissza, hanem Niall és Ed leültek videó játékozni, én pedig reggelig néztem őket. Sokat gondolkodtam azon, hogy mégis mit is kellene csinálnom, de akárhány lehetőséget is felvetettem, mind zsákutcába vezetett. Valakit így is úgy is meg kell bántanom, most már csak azon múlik az egész, hogy kik jelentenek nekem többet: azok az emberek, akikkel felnőttem, vagy azok akik a legnagyobb bajban felkaroltak, ápoltak, és segítettek. 
-Ed.-szólaltam meg hirtelen.
-Hm?-lövöldözött tovább a vöröske.
-Taylor-al mi lett? Úgy értem, kibékültetek? Csak mert nem nagyon követtem az eseményeket.-magyaráztam.
-Öhm, mondjuk úgy, hogy... öhm...-gondolkodott.-Nem.-mondta ki végül, mire Niall felnevetett.
-Tay most Harry-vel van együtt. Mondjuk, senki sem fűz hozzájuk sok reményt.-nevetett Niall továbbra is, majd felcsillant a szeme.-Jut eszembe. Elmehetnénk valamerre este, mit gondolsz?-nézett rám, de csak egy pillanatra, ugyanis a játék miatt rögtön visszatapadt a szeme a TV-re.
-Rendben, benne vagyok.-mosolyodtam el. Pont abban a pillanatban csöngettek, de mivel a mellettem ülő két kocka nem mozdult, nekem kellett felállnom, és kinyitnom az ajtót. Hozzá tenném, pizsamában.
-Öhm. Hello.-pislogott rám Lilly furcsán.-Bocs, lehet, hogy rossz házba csöngettem be.-nézte a ház számot, mire én felnevettem.
-Nem, Lil. Jó házhoz csöngettél.-mosolyogtam, Lilly pedig immáron kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Sarah?-döbbent le teljesen.
-Igen, ki más?-nevettem, majd szorosan átöleltem a régi barátnőmet.
-Annyira hiányoztál.-szipogta, mire én elmosolyodtam.
-Te is nekem.-mondtam. 
Még ha csak egy pillanatra is, de minden tökéletes volt. 
Jó pár percig csak így álltunk az ajtóba, ölelkezve, majd miután Lilly kisírta magát, bementünk a házba, de legnagyobb meglepetésemre az előbb még videó játékozó két srác eltűnt.
-Sarah, mond, hogy ez nem utcai ruha.-nézett végig rajtam Lilly nevetve.
-Nem, dehogy!-nevettem én is.-Megyek felöltözöm. Mindjárt jövök.-szaladtam fel az emeletre, ahol rögtön meg is kaptam arra a választ, hogy hova tűntek a fiúk. Niall-t a folyosó találtam, neki préselődve a falnak.
-Hát te meg mit csinálsz?-néztem rá kérdőn, de ő csak befogta a számat.

-Tippelhetek?-néz rám Ryan.-A szájával?-nevet.
-Nem, kivételesen a kezével.-mosolygok, de ez már olyasmi mosoly amilyenre Ryan számít, hisz mindjárt elérek a legfájdalmasabb részhez. Ahhoz a részhez, amit talán sosem fogok elfelejteni.

-Ha Lilly kérdezi: nem vagyok itt. Oké?-nézett mélyen a szemembe, mire én lehámoztam a kezét a számról.
-Mégis miért?-értetlenkedtem.
-Majd megbeszéljük. A lényeg, hogy nem vagyok itt.-ismételte meg az előző mondatát, én pedig bólintottam.
Belépve a szobámba, rögtön a (még) összecsomagolt bőröndömhöz sétáltam, és gyorsan felkaptam egy lenge összeállítást.
Körülbelül az öltözködés felénél járhattam (ha jól emlékszem csak egy bő póló volt rajtam, gatya még nem), mikor kopogtak.
-Bejöhetek?-hallottam Ed hangját.
-Attól függ.-rángattam fel gyorsan magamra a gatyát.
-Ezt igennek veszem.-nyitott be, mikor pont sikerült felerőlködnöm magamra a ruha darabot.
-Bírom, mikor így spontán rám nyitsz.-néztem rá csípőre tett kézzel.-Körkérdés: Niall miért nem akar találkozni Lilly-vel?-dobáltam rá az ágyamra a cuccokat, miközben Ed felkapta a teló töltőjét a szekrényemről.
-Mert együtt voltak.-mondta, mire én lefagytam. 
-Mi?-kérdeztem vissza, mintha csak rosszul hallottam volna, amit Ed mondott.
-Jártak úgy két hétig, de ezt majd Niall elmeséli. Már így is túl sokat mondtam.-sétált ki a szobámból, de mielőtt becsukta volna az ajtót, vissza nézett rám.-Mondjuk ha téged is úgy összetör, mint azt a szegény lányt, akkor neki sem marad ép csontja abba biztos lehetsz.-mosolygott rám, majd becsukta az ajtót, én pedig csak ott álltam a szobámban, kérdésekkel a fejembe. Mégis mi történt az elmúlt egy évben, amiről még tudnom kellene?
Megráztam a fejemet, és én is kiléptem a folyosóra. Niall-t már nem találtam ott a falnál, ami szintén kissé meglepett, de mikor lesétáltam a földszintre, rögtön megtudtam, hogy a szőkeség hol bujkált. Lilly-vel majd felfalták egymást.
Eszméletlen fájt látni a legjobb barátnőmet, és a szerelmemet egymás karjaiban, de ez ismét ráébresztett valamire: semmire keresi valóm nem volt ott.
Mikor Niall észre vett, ellökte magát Lilly-től, és riadtan fordult felém, de mielőtt bármit is mondhatott volna, én elé léptem, és teljes erőmből megpofoztam. A srác a meglepettségtől hátra esett, egyenesen Lilly lábaihoz, aki szintén riadtan nézett rám.
-Én azt hittem, hogy barátok vagyunk.-ráztam a fejemet lesajnálóan, majd vissza sem nézve kisétáltam a házból. Szét sem nézve elindultam a hosszú utcán, és nem érdekelt, hogy Niall és Lilly a nevemet ordítozták.
-Sarah!-hallottam immáron Ed hangját. Erre a hangra szinte automatikusan fordultam meg, de ekkor a vöröske már csak alig két méterre volt tőlem.-Feküdj!-kiáltott rám, és rám vetette magát. Abban a pillanatban sütöttek el egy fegyvert.

-Nem vagyok benne biztos, hogy innentől kezdve már hallani szeretném.-nyel egy nagyot Ryan.
-Ez már a vége. Nincs sok hátra.-sóhajtok.

13. Naked... khm... Shirtless love

 Naked... khm... Shirtless love

Pár másodpercig csak Niall arcát bámultam majd a fejemmel a ház felé intettem.
-Inkább menjünk be, oké?-javasoltam, mire a szőkeség felállt, és visszamentünk a házba, egyenesen a nappaliba. Ott lehuppantam a kanapéra, és megütögettem a mellette lévő helyet, hogy ő is üljön le, de Niall csak a fejét rázta.
Néhány pillanatig ismét csak a szőkeség gyönyörű kék szemeit bámultam, majd felsóhajtottam.
-Niall, fogalmam sincs, hogy mit mondjak.-ráztam a fejemet.-Majdnem egy év telt azóta a csók óta, de én még mindig nem tudtam lezárni ezt az egészet magamban. Fogalmam sincs, hogy miért, hisz odakint már vár rám más, de egyszerűen nem tudom csak úgy eldobni ezt az emléket.-magyaráztam.-Nem tudok felejteni.-néztem fel rá hirtelen, de ő még mindig engem bámult. 
-Nem kell felejtened.-rázta a fejét.-Senki sem kérte, és nem is fogom, hisz én sem akarok felejteni.-hajolt közelebb hozzám. Ismét megcsókolt, de most nem hagytam, hogy elengedjen. A karomat a nyaka köré fontam, ő pedig a jobb kezével támaszkodott a kanapén.
Abban a pillanatban nem érdekelt se David, se az ajtóban álló Ed, és az sem, hogy mi fog történni, ha Niall elenged. A pillanatnak akartam élni, és meg is tettem. Az az alig fél perc egy örökké valóságnak tűnt.
Niall elvált tőlem, és a homlokát az enyémnek támasztotta. 
-Szeretlek.-nézett mélyen a szemembe.
-Én is szeretlek.-mosolyodtam el.
-Ne zavartassátok magatokat, én itt sem vagyok.-vágott át a nappalin Ed feltartott kezekkel, mire én felnevettem.
-Igen, ezt én is így gondoltam.-kiáltottam a konyhába belépő bátyám után, de ő vissza sem nézett, csak bemutatott nekem.
-Hol tartottunk?-fordult ismét felém Niall, és a szememet kezdte fürkészni.-Ohh, meg van.-mosolyodott el, majd ismét megcsókolt. 

-Talán ha ez nem történt volna meg, nem csak én ülhetnék most itt.-sóhajtok szomorúan.


Niall és Harry nálunk töltötték az estét, és hát mit ne mondjak, Niall-el nagyon összemelegedtünk, viszont a srácoknak csak este tűnt fel, hogy nem lesz elég hely mindenkinek, így valakinek valakivel kell aludnia.
-Bevállalom, hogy Sarah-val alszok.-tette fel a kezét kapásból Niall.
-HAHAHAHAHAHAHAHAHA nem.-reagálta le gyorsan Ed a haverját, mire Niall-nak aláb hagyott a lelkesedése. 
-Én megpróbáltam.-nézett rám szét tárt karokkal a szőkeség.
-Niall, tied a vendég szoba. Harry, te az én szobámba, én meg Sarah-nál, oké?-osztogatta a szobákat Ed, mint egy póker játékos a kártyákat. Mindenki bólintott.
Úgy tíz óra körül mindenkinek sikerült megtalálni a szobáját, és szépen lassan nyugovóra tértünk. Vagyis inkább csak a többiek, mert Ed kitalálta, hogy ő akkor most Monopoly-zni akar, így nekem éjfélig társasoznom kellett egy óriás gyerekkel.
-Nyertem!-örvendezett Ed, mikor már negyedjére nyert.
-Oké, nyertél. Ismét. Nem aludhatnánk végre? Fáradt vagyok.-ásítottam álmosan.
-Aludj csak. Én még összepakolok.-mosolygott rám, mire én bedőltem az ágyba, és azzal a mozdulattal el is aludtam.

Nem az ágyamban ébredtem, hanem egy sikátorban. Tél volt, jéghideg, és hó szállingózott. Túl ismerős volt nekem az a sikátor. Tudtam, hogy már jártam ott.
-Prücsök?-hallottam Ed hangját, mire riadtan fordultam hátra.-Miért teszed ezt magaddal? Miért hagyod, hogy egy olyan srác befolyásoljon be, mint David?-nézett rám lesajnálóan.
-Miért?-lépett elő Niall is, és most is ott volt mögötte az a lány. Kéz a kézben léptek elő.
-Nem tehetek róla! Belekényszerített ebbe az egészbe!-sírtam.
-Prücsök, nem ismerek rád. Nem tudom elhinni, hogy hagytad.-rázta a fejét Ed.
-Sarah! Kicsim!-fogta meg a vállamat David, én pedig ismét riadtan fordultam hátra, de nem a párom állt velem szembe, hanem egy szörnyeteg.-Készen állsz végleg átállni hozzánk?-kérdezte eltorzult hangon.
-Választanod kell!-jelent meg Sophie és Grety David mögött.
-Prücsök, gyere vissza hozzánk! Ez a te igazi otthonod!-lépett mellém Ed, és ő is megfogta a vállamat.
-Mi jobban szeretünk! Mi karoltunk fel, mikor senki sem törődött veled!-mondták az egyik oldalról Sophie-ék.
-Prücsök, mi szinte a testvéreid vagyunk! Nem dobhatsz el minket ilyen egyszerűen!-mondta a másik oldalról Harry. 
Mind két oldalról folyamatosan érveltek, én pedig csak a fejemet kapkodtam, a végén már szinte forogtam.

-Csak egy álom volt, igaz?-néz rám kérdőn Ryan.
-Természetesen.-bólintok.

Levegő után kapkodva ültem fel az ágyamon, és néztem körül. Nem mentem sehova. A szobámba voltam. 
Ed békésen szunyókált mellettem, és nem voltam szívem felkelteni, így óvatosan kimásztam az ágyból, és lesettenkedtem a konyhába. A hűtőből kivettem a tejet, meg a szekrényből egy poharat.
Mégis mit jelenthet ez az álom? Választanom kéne a régi és az új barátaim között? Egyáltalán Niall miért volt azzal a lánnyal? Mit jelent az a lány? Talán azt, hogy nem kéne ismét kockáztatnom? Nem akarom ismét elveszteni Niall-t. Talán vissza kéne költöznöm ide, Suffolk-ba? Nem vagyok benne biztos, hogy visszaszeretném kapni a régi, fájdalmas életemet, de most már New York-ba sem akarok visszamenni. Most mégis mi a fenét csináljak?
-Te vagy az egyetlen lány, akinek még a kócos haj is dögös.-ölelt át hátulról Niall, mire én összerezzentem.
-Megijesztettél.-nevettem.
-Az is volt a célom.-puszilgatta a nyakamat. A hideg kirázott az érzéstől.-Rosszat álmodtál?-kérdezte szomorúan, mire én felsóhajtottam, ugyanis ismét eszembe jutott az álom.
-Igen.-bólintottam szomorúan, miközben Niall csak tovább puszilgatta a nyakamat. Okvetlenül is elmosolyodtam.-Viszont Ed mindjárt le fog jönni a lépcsőn, és akkor neked annyi.-fordultam meg immáron nevetve, de mikor szembe találkoztam azzal a gyönyörű kék szempárral, már az sem érdekelt volna, ha ránk gyújtják a házat, nem hogy Ed.
-Hogy ez a lány honnan tud ilyeneket, azt nem tudom, de jók a megérzései.-nevetett mellettünk Ed, mire mi Niall-al elváltunk egymástól.
-Kérsz forró csokit?-néztem kérdőn Ed-re, hogy így is tereljem kissé a témát.
-Aha. Jól esne.-nyújtózott nagyot, én pedig lopva kihasználtam az alkalmat, hogy Niall-re nézzek, aki csak kacsintott egyet. Ekkor tűnt fel csak, hogy egyik srácon sincs póló.

-Akkor már csak azon imádkoztam, hogy nehogy anya lejöjjön, elszörnyülködjön, hogy én két félmeztelen pasival állok a konyhába, még ha az egyik srác a bátyám is.-nevetek.
-Az lett volna még szép, ha Harry jön le meztelenül.-köszörüli meg a torkát Ryan, mire én meg jobban nevetek.
-Hát még ha apám.-vágom rá hirtelen, de nevetés helyett mind ketten lefagyunk, és fapofával összenézünk. Jó pár másodpercre beáll egy fajta kínos csend, de végül egyszerre nevetünk fel.