15. See you soon

   See you soon

A következő egy órából szinte már csak pillanat képek maradtak meg. Odáig teljesen meg van, ahogy a földön fekszem...
Láttam ahogy Harry kicsavarja David kezéből a pisztolyt, és el is hajítja azt messzire. Niall és Harry lefogták David-et, én pedig megpróbáltam feltápászkodni, de a rajtam fekvő Ed nem mozdult. Kimásztam a bátyám alól, és csak ekkor vettem észre a vértócsát. Nyeltem egy nagyot. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak.
A vöröske zavarodottan nézett fel rám, nem értette azt a mérhetetlen félelmet a szemembe, de mikor végig nézett magán, rájött, hogy mi a baj. A sokktól pármásodpercig nem érezte a sebet, de mikor felnézet rám, már látszott az arcán az a hatalmas fájdalom.
-Úristen.-állt meg mellettünk Harry.-Lilly, hívd a mentőket!-kiáltott rá a lányra Harry, én pedig meg sem bírtam mozdulni. A könnyek folytak végig az arcomon, ahogy néztem a haldokló bátyámat.
-Sarah, te mocskos ribanc! Nem hiszem el, hogy ezt tetted! Ezért fogadtunk be, és ápoltunk? He?-ordítozott David, akit közben Niall próbált lefogni.
-Tarts ki, Ed. Kérlek, tarts ki.-fogta a legjobb barátja kezét Harry.
-Sarah, ne sírj.-mondta Ed erőtlen hangon, miközben felnézett rám.
Fogalmam sincs, hogy mennyi idő alatt ért ki a mentő, de azt tudom, hogy mikor Ed-et berakták a kocsiba, már nagyon gyenge volt, és a mentősök sem ígértek túl sok jót.
-Sarah.-szólt Ed erőtlen hangon, immáron a kocsiba.-Megígérsz nekem valamit?-nézett rám ismét, mire én csak bólintottam.-Ne tedd ezt magaddal. Az én kis húgom többet érdemel. Te ennél sokkal jobb vagy.-fogta meg a kezemet, és az utolsó csepp erejével megszorította. 

-A mai napig nem tudom, hogy honnan tudott a drogos-piás ügyeimről, még az is lehet, hogy csak megérezte ezt az egészet, hisz sosem beszéltem róla neki, de egy biztos, neki köszönhetem, hogy most itt ülök.-vizsgálom a kezemet, mintha csak valami érdekes lenne rajtuk.

A következő kép ami beugrik, az már kórházban töltött nap. Egész nap a kórház folyosóján ültem, vártam, hogy végre valaki kijöjjön, és azt mondja, hogy minden rendben, bemehetek Ed-hez, de ez nem történt meg.
Harry ott volt végig velem, nem tágított. Niall és Lilly délután haza mentek, apáék pedig csak este értek oda, hisz csak akkor értesültek erről az egészről.
Emlékszem, hogy pontosan éjfélt ütött az óra, mikor a főorvos kijött a műtőből, és hozzánk lépett. Mind a négyen felálltunk, és reménykedve néztük a doki arcát, de nem szolgált jó hírekkel.
-Túl sok vért vesztett. Nem tudtuk megmenti. Sajnálom.-mondta. Erőtlenül rogytam térdre, és tört ki belőlem az az órák óta visszafojtott zokogás.

-"2013 június 25. 23:50 perckor Edward Christopher Sheeran-t elvesztettük." Ez állt a zárójelentésben.-sóhajtok.-Soha többé nem mentem vissza New York-ba. Ed temetése után elküldtek elvonóra és pszichiáterhez. Niall-t, Harry-t, Zayn-t, Liam-et, Louis-t, Elliot-ot, és Lilly-t akkor láttam utoljára.-fejezem be a történetet.-Hát, ez lenne az, hogy hogyan vesztettem el a bátyámat, a szerelmemet, és a legtöbb barátomat.-törlöm le azt az egy könnycseppet az arcomról, amit kiengedtem.
-Sajnálom, hogy felszaggattam a régi sebeket.-néz rám fancsali képpel Ryan.
-Történt ami történt, el kell fogadnom. Változtatni már úgy sem tudok rajta.-állok fel.
-Mész?-lepődik meg kissé.
-Igen, még ki szeretnék menni a temetőbe, és elintézni ezt-azt.-magyarázom.
-Holnap találkozunk.-mosolyog. Legszívesebben azt mondanám, hogy 'Nem, Ryan. Nagy eséllyel soha többé nem találkozunk', de ha ezt mondanám, nagy eséllyel rákérdezne, hogy miért, és a tervemet nem fogom elmondani neki.
-Holnap.-bólintok halvány mosollyal az arcomon.
Alig két óra múlva már a temető meleg talaján ülök, közvetlen Ed sírja előtt. Üveges tekintettel bámulom a sírkövet, amire arany betűkkel felvésve a bátyám neve.
-Nemsoká találkozunk.-nyomok egy puszit a feliratra, és felkapom a földről a gitártokot. Alig ötpercnyi sétára van innen egy híd, oda igyekszem. Próbálok nem nagy feltűnést kelteni, hisz Ed halála óta sokkal többen ismernek fel.
Amint a hídközepére érek, megállok. A hídnak szerencsére végig olyan korlát szerűsége van, ami vastag, kb. egy méter széles, így könnyedén feltudok rá állni majd.
Előveszem a telefonomat, és kikeresem Elliot számát.
"Szia. Tudom, hogy több mint öt éve nem beszéltünk már, így csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönök mindent, amit értem tettél. A fiadat is puszilom. Idővel még találkozni fogunk, de addig is vigyázz helyettem is anyára. xx".
A következő szám amit keresek, az Niall-é. Nem volt szívem kitörölni a telefonszámát, így a mai napig benne porosodik.
Hirtelen fogalmam sincs, hogy mit írjak, így csak lehunyom a szememet, és felsóhajtok.
"Köszönök mindent. Nem tudom, hogy ez számít e már valamit, de sajnálom azt a pofont. Szeretlek. Sarah. xx."
Ötletem sincs, hogy ezek a számok élnek e még, így csak reménykedni tudok, hogy megkapják a búcsú üzeneteimet.
Lerakom a korlátra a telefonomat, majd kiveszem a tokból Nigel-t, és okvetlenül is elmosolyodom. Ez az ütött kopott gitár velem volt kis koromtól kezdve, és most velem is fog odaveszni. Hm. Ez csak szerintem ironikus kissé?
A nyakamba veszem a hangszert, pengetek rajta párat, majd felmászom a korlátra, és lefogom a húrokat.
-Shut the door.-énekelem a Moments-et. Több ember is felfigyel a hangomra, így mire a szám végére érek, kisebb ember tömeg van körülöttem. Családok, gyerekek, öltönyös emberek, és néhány korombeli srác is érdeklődve figyel. Mindenki mosolyog. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem.
-I’ll find the words to say, before you leave me today.-pengetek egy utolsót a gitáron, majd a nyakánál fogva felemelem a levegőbe. A kisebb tömeg ujjong, fütyül, tapsol. Hirtelen meglátok egy ismerős arcot, ahogy próbál előtörni az emberek között. Ötletem sincs, hogy Niall hogy keveredhetett oda a sok ember közé, de kapucnival a fején próbál felém jutni.
-Sarah, fogalmam sincs, hogy mire készülsz, de felejtsd el!-lép elém, mire én elmosolyodom, és lehajolok hozzá. A régi szőke tincsekből már szinte semmi sem látszik, de a sötét barna hajtincseiből is csak pár darab lóg ki a kapucni alól. Pár pillanatig csak az égszínkék szemét fürkészem, majd nyomok egy puszit a szájára.
-Köszönök mindent. Tényleg.-mosolyodok el.-Viszlát Nialler.-egyenesedek fel, és hátra lépek egyet.
-Sarah?-fürkészi az arcomat rémülten.-Prücsök?
Ismét elmosolyodom ennek a szónak a hallatán.
-Szeretlek, Niall.-lépek hátra még egyet, majd egy utolsót, és a kezembe a gitárral zuhanok a mélybe.
Érzem, ahogy Niall még utánam kap, és keservesen ordít, de már késő.
-Prücsök?-hallom Ed hangját. Hirtelen kinyitom a szememet, de csak a hatalmas fehérséget látom.
-Ed?-forgolódom, mire végre szembe kerülök a bátyámmal. Vörös haja most is ugyan olyan kócosan áll, mint mikor utoljára láttam. Kék szemével szomorúan néz rám.
-Miért tetted ezt magaddal, prücsök?-néz rám továbbra is.
-Nem bírtam azzal a tudattal élni, hogy miattam kellett meghalnod.-folynak a könnyek ismét az arcomon, de most már a meg könnyebüléstől, hisz ennyi idő után végre újra láthatom azt az embert, aki nekem a legtöbbet jelenteti.
 -Semmi baj.-ölel magához szorosan.
-Nagyon fájt, Ed.-zokogok.
-Shh. Tudom.-simogatja a hajamat.-De most már nem eshet bajod. Nem hagyom. Itt vagyok...